Artúr komolyzenei blogja

Vivaldi: A négy évszak (1721)

2021. július 19. 14:50 - II. Liberális Artúr

A kontextus:

Újra csak ott tartunk még tehát, hogy a barokk mennyire fontos volt a nyugati komolyzene történetében: a polgári jólétnek köszönhetően kifinomultabb hangszerekkel játszhattak nagyobb zenekarok, létrejöttek a modernebb zenei formátumok, a dallamokat "túldíszítették", azaz egy-egy fő hangjegyet körülvették egyéb hangokkal, ami nem a dallamot adta meg, hanem csak színesítette. Ennek megfelelően elvárták a zenészektől az improvizációt is, így a zeneszerzőknek maguknak se ártott virtuóznak lenniük, hogy tudják meddig mehetnek el.

Szerencséjére hegedűművész családba született Antonio Vivaldi (1678-1741), aki így aztán maga is elsajátította a hegedülést mesterfokon. Korának legfontosabb zeneszerzője volt nemcsak művei miatt, hanem mert jelentősen hozzájárult a (hegedű)versenyek formátumának kifejlesztéséhez is és mert közvetlenül hatott Bachra. Ennek ellenére a klasszikus zenével ő is kiment a divatból és csak a huszadik század közepén fedezték fel újra. Legismertebb hegedűversenye természetesen A négy évszak, amely 1721 környékén íródott.

Hallgasd meg Vivaldi: A négy évszak c. művét

Formaságok:

Mint említettem, a barokk hozta magával, hogy a zene formailag is egyenrangúvá vált a tartalmával. Ugyanakkor eddig úgynevezett abszolút zenéről lehetett beszélni, ahol a zenét csupán önmagáért lehetett élvezni. A négy évszak volt az egyik fontos előfutára a 19. századra kialakuló programzenének, amely igyekezett valamit kifejezni (és akkor most utólag könnyű okosnak lenni alapon kijelenthetem, hogy Pachelbeltől a Kánon d-dúrban meg nyilván abszolút zene volt). Ahogy a címből is sejthető, itt a négy évszak hangulatait próbálta Vivaldi visszaadni. A mű hegedűverseny, ami annyit takar - és itt jön képbe Vivaldi hegedűs ismerete - , hogy egy szóló hegedűs áll szemben egy zenekarral egyenrangú félként vagy inkább vezetőként.

A zenekar pontos összetétele nincs meghatározva, a legautentikusabb valószínűleg egy vonósnégyes (két hegedű, egy brácsa és egy cselló), valamint valamilyen basso continuo hangszer (a képen a Voices of Music csapat hangszerelése látható). Érdekesség, hogy a korabeli gyakorlat szerint Vivaldi forgóban tartotta a szólóhegedűsöket, azaz minden tételnél más volt az a csapatból. Ezt teljesen megértem, ugyanis alaposan meg vannak dolgoztatva, rengeteg a gyors rész, ide valóban gyakorlott és tehetséges hegedűs kell. A mű a szonetteket utánozva tizenkét 2-5 perces tételből áll, mind a négy évszak pedig három-három tételből (sorrendben: tavasz, nyár, ősz, tél). A három évszak-tétel mindegyikében a második egy lassabb. Egyébként szinte minden elemében változó, változik a magasság, a ritmus, a dinamika. A vonós hangszereket itt már nemcsak "vonják", hanem pengetésszerűen is játszanak rajta, hogy utaljanak az esőcseppekre.

Élmény/Tartalom:

A négy évszak ugyanis mint említette programzene, ezért rendkívül kifejező tud lenni egyes pontjain. Nyilván rontott picit a természetes élményen, hogy ahogy mindenki fejében, az enyémben is rögzültek rajzfilmek értelmezései, miközben ez a zene ment a háttérben, de így is nagyon könnyen ugráltak elő képek. Igyekeztem felírni, melyik tétel milyen érzést váltott ki belőlem, hogy majd írhassak ide valamit, aztán kiderült, hogy Vivaldi már megtette nekünk ezt a szívességet. Ugyanis nemcsak a cím teszi programzenévé, hanem a mellékelt szonett vers is. Utólag elolvasva és visszahallgatva a zenét még egyszer, büszke lehetek magamra, egész jól sikerült eltalálnom, ami persze nagyobb részt Vivaldi érdeme, de azért voltak olyan részek is bőven, amibe ha beledöglök se látom bele az előírtakat. A cselekmény röviden: Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, de egy vihar előszele egy pillanatra megzavarja őket (a madarak, valamint a vihar a legérthetőbb avatatlan fülnek is). Egy pásztor alszik, nimfák táncolnak. Nyáron minden olvadozik a hőségtől, amikor a vihar megérkezik. Ősszel a parasztok a termést ünneplik, folyik a bor míg be nem punnyadnak. Hajnalban vadászok szedelőzködnek, megsebesítik a prédát, amely kimúlik. Télen nagy a hideg, egyesek kinn fagyoskodnak, mások a meleg kályha mellett pihennek elégedetten. A tél kellemetlen, de megvannak a maga szépségei.

Eg hét hallgatás (plusz előismeret) után se tudtam még megjegyezni teljesen a dallamokat, de az az érzésem, mintha az egyes évszakok fő motívumai, valamint a lassabb részek ugyanannak a dallamnak a módosított változatai lennének, de legalábbis meglehetősen hasonlóak. Gyakori visszatérő elem a negatívabb hangású, váratlanul gyors és mély moívum, ami vihart, vadászatot jelent. A legismertebb a tavasz első tétele, illetve talán a nyár harmadikja, a vihar. Nem véletlenül, hiszen ahogy említettem, talán ez a két dolog, a madárcsicsergés és a vihar a legjobban kifejezett. Nekem mégis a tél második tétele tetszett a legjobban, a mai ízlésvilághoz szerintem jobban passzol, egyszerű és szép. Annak ellenére, hogy a vers szerint a télnek a negatívumai ellenére is megvannak a maga szépségei, a negatív motívumra hajazó, gyors felütéssel zárják a hegedűversenyt, mintha inkább azt akarná sugallni, hogy a tél, a halál végleges. Ha az örök körforgást akarta volna érzékeltetni, akkor inkább a tavasz lett volna az utolsó tétel, vagy legalábbis visszaköszönne a tél végén, nem? Összességében kellemesen csalódtam, a sok hallgatás végére elkezdett összeállni az avatatlan fülem számára összevisszaságnak tűnő hangkavalkád, és meglepődötten fedeztem fel egyes részeiben a mélységet, szépséget. És még sok mindenről nem beszéltem. Talán jobb lett volna tételenként végigvenni a 40-45 perces hegedűversenyt, de a filmeket se elemeztem jelenetenként, szóval elégedjetek meg ennyivel :)

Érdekességek:

- A külföldi média nemrég felkapta az egykori TV2-ős éjjeli homokrajzoló, Cakó Ferenc illusztrációját, itt megnézhetitek.
- Ha esetleg elhangzana egy műveltségi vetélkedőben: Vivaldi beceneve a vörös pap volt hajszíne és foglalkozása miatt.

 

Adatlap

Szerző: Vivaldi, Antonio
Megjelenés: 1721, Olaszország

Műfaj: Hegedűverseny
Hangszerelés: brácsa, cselló, hegedű
Hossz: kb. 45 perc
Meghallgatható: https://youtu.be/zWHLZ8sLTdA
Szöveg: https://www.irodalmijelen.hu/05242013-1408/negy-evszak-antonio-vivaldi-szonettek-szilagyi-domokos-kanyadi-sandor-juhasz-ferenc
Kotta: http://imslp.org/wiki/Le_quattro_stagioni_(Vivaldi,_Antonio)

Ajánlott írás: https://kulturtortenet.blogspot.hu/2012/03/vivaldi-negy-evszak.html
Koncert: -

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturzene.blog.hu/api/trackback/id/tr10016632628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása