A kontextus:

Most arról kéne beszélnem, amit sajnos zenei képzettség hiányában nem tudok bemutatni, és még csak nem értem, hiába olvasok utána és próbálok magyarázó videókat nézni... Már említettem ezerszer, hogy a barokk egyfajta átmenet volt a régizene és a mai értelemben vett zene között több tekintetben, az egyik ilyen a hangolás. A hangolással azt lehet beállítani, hogy ha a zongorán leütsz egy billentyűt, akkor az milyen hangot ad ki. Az első hangolási rendszert matematikai szempontok alapján Püthagorasz dolgozta ki az i. e. 6. században (igen, az a Püthagorasz), ez egészen a 16. századig tartotta magát, amikor többek közt Galilei apja és még sokan mások ha jól értem sikeresen pontosították, de ez a folyamat eltartott a 19. századig. Ez abban nyilvánul meg, hogy ugyanazt a dallamot más hangnemben is elő lehet adni nagyobb változás érzékelése nélkül. Ezt hívjuk kiegyenlített hangolásnak.

A mű eredeti címe azonban jóltemperált és nem kiegyenlítetten hangolt zongora (és még csak nem is zongora, hanem billentyűs), de mivel nem értem a kettő között a különbséget, azt hazudom, hogy nagyjából megegyeznek. Akit érdekel, itt olvashat róla. Mint az előző posztomban említettem, Johann Sebastian Bach (1685-1750) kántorként és tanítóként (és apaként is) dolgozott, ez hívhatta életre ezt a művét 1722-ben, hogy oktatói szemléltetőeszközként bemutathassa a különféle hangnemek karaktereit. 1744-ben még egy ciklust írt, így összesen 48 rövid darabból áll a mű.

Hallgasd meg Bach: A jól hangolt zongora c. művét

Formaságok:

A zenedarabok mindegyike előjátékból és fúgából áll. Az előjáték (vagy prelúdium) ahogy a neve is mutatja, bemelegítő jellegű, rövid darab, ami egyúttal felvezeti a valódi művet is. A legrégebbi fennmaradt előjáték 15. századi, és a 17. századi német területeken kezdett divatba jönni párosítása fúgákkal azonos hangnemben, így Bach műve bár nagy hatású, korántsem formabontó. A fúgákról már többször esett szó, melyeknek legkifinomultabb művelői Handel és Bach voltak. Ezek egy vagy több rövid motívum variálgatásai ellenpontozásos megoldásokkal.

És akkor most beszéljünk arról, hogy mi az a hangnem. A magam laikus megfogalmazásában ez egy kezdőhang és az azt követő hangsor (magyarul dó és a ré-mi-fá-szó-lá-ti). Többféleképpen csoportosíthatóak, de ebben a zeneműben Bach a dúr és a moll szerinti felosztást választotta. A dúr hangnem esetén a hangok között a különbség 1/3-a, moll hangnem esetén 1/4-e a mélyebb és a magasabb dó közti különbségnek. 12 törzshangnem van, ezek dúrban a C, Cisz, D, Esz, E, F, Fisz, G, Asz, A, B, H, mollban a c, cisz, d, esz, e, f, fisz, g, gisz, a, b, h. Mindegyikhez párosul egy előjáték és egy fúga 1722-ből és 1744-ből, így lesz összesen 96 darabja a műnek. Egyetlen billentyűs hangszerrel játszák, ami nincs meghatározva, így lehet csembaló, orgona vagy a lassan hódító útra induló zongora is, amit azonban Bach ekkoriban még nem kedvelt. Általában közepes üteműek, kevés a szélsőségesebb megmozdulás a játékban, de azért előfordul pl. hangerőváltozás Természetesen mivel egy előadó van, a két kéz mindössze két szólamot enged meg.

Tartalom/Élmény:

Ez megint csak abszolút zene, azaz nem akar közvetíteni üzenetet, bár van olyan elemzés, amely szerint formailag kimutatható belőle a világegyetem leírása. Bach sajátkezű bevezetője szerint azonban csupán tanulásra és szórakozásra valóak a darabok:

Das Wohltemperirte Clavier oder Præludia, und Fugen durch alle Tone und Semitonia, so wohl tertiam majorem oder Ut Re Mi anlangend, als auch tertiam minorem oder Re Mi Fa betreffend. Zum Nutzen und Gebrauch der Lehrbegierigen Musicalischen Jugend, als auch derer in diesem studio schon habil seyenden besonderem Zeitvertreib auffgesetzet und verfertiget von Johann Sebastian Bach. p. t: Hochfürstlich Anhalt-Cöthenischen Capel-Meistern und Directore derer Camer Musiquen. Anno 1722.

Most meg kéne kísérelnem röviden leírni a darabokat, de elég eltérőek. Van köztük gyorsabb és lassabb, vidámabb és szomorúbb (állítólag a dúr hangnemű zene mindig pozitívabbnak tűnik).

Érdekes módon az előjátékok sokkal jobban tetszenek a fúgáknál. A fúgáktól mindig valahogy többet várok, de nem okoznak igazán kielégülést. A két szólam miatt könnyű különválasztani és megfigyelni a fúga motívumait, de számomra unalmasak voltak, mindig a magasabb hangok viszik folyamatosan a fő dallamot és a mélyebb szólamok szinte csak basso continuonak vannak ott, kivéve talán a második könyv 20. előjátékát, ahol sokkal kiemeltebb szerepet kap a mélyebb szólam. A fúgák közül kevés tetszett, talán csak az első könyv 19. fúgájára vagy a második könyv 4. fúgájának modernebb hangzására figyeltem fel. Az előjátékok ezzel szemben változatosabbnak tűnnek sebességváltozásaikkal, a mai fülnek kellemesebb dallamaikkal, mint pl. az első könyv 21. előjátéka vagy a második könyv 13. előjátéka. Két alapvető problémám volt: az egyik, hogy nagyon sok, 96 dallamot (ráadásul barokkot...) kellet volna meghallgatnom és valamennyire megjegyeznem, de ez három hét alatt sem sikerült, még simán el tudnék vele lenni hónapokig, mire valamennyire rögzülnek. Ez a változatosság és a négyórás játékidő hallgathatatlanná teszi az érdeklődő számára, persze nem is arra tervezték, hogy valaki egyhuzamban végighallgassa - de egy műnek mégis akkor van erősebb hatása, ha egybefüggő. Lehet hogy voltak visszatérő motívumok, de az előbb említett ok miatt képtelenség volt felfedezni. (Viszont felfedezni véltem pl. a Brandenburgi versenyek egyikét a második könyv 23. fúgájában.) A másik gondom az volt, hogy a sok vonós mű után az egy szem billentyűsön előadott darabok sokkal üresebbnek tűntek, hiányzott az a fajta telítettség, amit a folyamatos hangú, együtthangzó vonósok keltenek az emberben.